21. Haki története

Török lakótársammal nagyon összeszoktunk az utóbbi hetekben. Reggelente együtt kávéztunk, beszélgettünk (Dimitri legnagyobb örömére), ami nekem nagyon szokatlan, de kellemes élmény volt, hisz Vásárhelyen egyedül szokott indulni a napom. Támogattam is ezt azáltal, hogy vettem egy két személyes kávéfőzőt (kotyogót), így nem kellet kétszer kanalazgatni a kávét, valamint megvárni míg elkészül. Hetente többször főztünk együtt illetve megtanultam, hogyan kell krumplis rántottát csinálni.
Egy óvatlan pillanatban kiderült, hogy zenében is hasonló ízlésünk, így többé már nem fülhallgatóval hallgattuk a laptopról a zenét, természetesen csak amikor a bérgyilkos nem tartózkodott otthon.
Még az év elején többször is elmentünk együtt bulizni, mint az korábban már meséltem, és még a nyelvi különbségek sem szabtak ennek gátat. Az év közepe felé már inkább a tanulásra fektettük a hangsúlyt, de csak kijártunk néha egyet-egyet sörözni vagy az ő külön kérésére: pálinkázni.
Érthető hát, hogy mennyire szíven ütött az a bejelentése, hogy elköltözik. Bár sok indokot felsorolt amiért nem tud velünk maradni, mint később kiderült, a sok indok igazából egy darab hatalmas izomtömeg egyenesen Lettországból.
Mióta ketten vagyunk Dimitrivel, azóta megjött az igazi fagyos, orosz tél a szobába is. A nap nagy részében csendben ülünk és csak a laptop billentyűinek a pattogása hallatszik ki. Igyekszem konfliktus mentesen megúszni a napokat, bár nehéz dolgom van, ha már az is baj, hogy túl hangosan kattintok az egeremmel (s mi lenne, ha még köhögnék is éjszaka :) .
Mindenesetre Hakival még mindig  tartom a kapcsolatot, épp a múltnap voltam nála ebédelni, igazi török ételt csinált nekem: rizs, csirke és tészta (avagy laska). Jó ízűen elfogyasztottunk egy üveg vöröset és együtt nevettünk a Zdob şi Zdub klippjein, melynek szövegéből ő is és én is csak pár szót értettünk (van pár román szó ami a török nyelvben is létezik, többek között a: haiduc, a boier és a haide).
Hiányzik a szobából, reggelente a kávé mellől, délutánonként ahogyan fülhallgatóval hallgatom Eric Clapton és B.B. King koncertfelvételeit, ami mindkettőnknek nagy kedvence volt.
Most elutazott Spanyolországba a barátnőjéhez, így egy darabig nem láthatom sajnos, de nemsokára én is megyek haza és szerencsére január végén én is költözöm, noha nem más épületbe, csupán pár ajtóval arrébb.

20. I'm back!

Vizsgák és az itt maradásommal kapcsolatos papírmunka intézése miatt maradtam távol egy darabig, de most újra van időm írni, nektek, és egy kicsit magamnak is. Ott folytatom, ahol abbahagytam:
A sebészet blokkgyakorlat után a belgyógyászat következett. Kérésem ellenére nem a tüdőgyógyászatra, hanem a reumatológiára kerültem ami kicsit lehorgasztott. Nem kellett szerencsére messze menni, 50 méterre volt az intézet, és csak kilencre kellet beérni, ami nagyon jól fogott a sebészet után, ahol 7 kor már az osztályon kellett lenni. Már nem voltam kómás reggelente és a reggelit is sikerült mindig a bentlakásban elfogyasztani.
Ahogyan a nyári gyakorlaton, itt is: a vezető orvos már az első nap lepasszolt a rezidenseinek, akik viszont nagyon odaadóan, és közvetlenül viselkedtek velem. Két másik lány is itt töltötte a gyakorlatát, mindkettő angol diák, egyik egy kínai, picike, szemüveges lány, a másik egy rövid hajú, fekete szépség. Nagyon megörültek nekem úgy az angol diákok, mint a rezidensek, hisz volt aki fordítson a nehézkes helyzetekben. Annyira nem népszerű itt az angol nyelv, nagy dolognak számít, ha valaki jól beszéli.
Sokat tanultam itt, a reumatológián, hisz már a második napon megengedték, hogy én végezzek el egy paracentézist (egy tű bevezetése a hasba és ezen keresztül a hasi folyadék lecsapolása), amire otthon nem sok esélyem lenne. Természetesen minden nap betegeket vizsgáltam, és pár nap után már ezt sem ellenőrizték le, látván, hogy alaposan végzem a dolgom. Megtanították, hogyan vigyem be az adatokat a gépbe, hogyan nyomtassak kórlapot, aztán egyre gyakrabban és hosszabb időre tűntek el kávézgatni a rezidensek. Egyáltalán nem bántam, hisz nagyon örültem, hogy megbíznak bennem, és hogy fontos munkát végezhetek. Bár az elején kicsi ijesztő volt ez a hirtelen nyakamba zúdított felelősség, de megbarátkoztam vele, és bíztam a rezidensek ítélőképességében, belém fektetett bizalmukban. 
Még egy jó dolgok volt abban, hogy reumatológia osztályra kerültem: rengeteg autóimmun beteget láttam, ami azért legtöbb osztályon nem olyan gyakori, és persze a tudásom is ezen betegségekben elég hiányosnak bizonyult. Éppen ezért szabadidőm nagyrészében egy az orvosiban fészkelő Harold féle Belgyógyászat könyvet lapozgattam, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult. 
Nagyon hamar eltelt ez a két hét és még most is kívánkozom oda vissza. Nehézkesen és picit szomorúan szoktam vissza az órára járásra, és hangulatomat az sem vitte előrébb, hogy Haki bejelentette, el fog költözni a héten.

19. Nem hentes

Egy hatodéves hallgató helyett kellet beugranom egy laparascopos colecystectomiára, ami az epehólyag eltávoltítást jelenti, pici nyílásokon bedugott eszközökkel, anékül, hogy hosszabb vágás történne a hasfalon. A hatodévesek már ki vannak írva műtétekre aszisztálni, nekünk csak ritkábban adatik ilyen alkalom, de határozottan van rá lehetőség.
Azon ritka műtétek egyikét sikerült elcsípnem, ahol egy doktornő volt a sebész. A műtő előkészítőben vártam rá, mivel nem akartam túl hamar bemosakodni majd várni emelt kezekkel félórákat, mivel bemosakodás után nem szabad a kéz semmihez sem érjen, valamint nem szabad melkasnál lennebb tartani.
Nem késett sokat a doktornő, bemutatkoztunk, bár csak a keresztnevemet kérdezte, majd elkezdtük egyszerre a kézmosást. Bár elméletbe már tanultuk, még sohasem mosakodtam be, megkérdeztem tehát pontosan mi is a házirend, hiszen ahány ház annyi szokás. Jól gondoltam, hogy biztos nem úgy kell majd azt csinálni, ahogyan mi azt otthon tanultuk: az itteni sebészeten két szappanos könyökig és öt kézfertőtlenítő szeres mosás az alkar közepéig, mindegyik ciklus legalább egy perc.
A műtőbe belépve megpillantottam a beteget, aki már altatásban volt, alhasa izolálva (azaz körbeterítve steril lepedőkkel és lefertőtlenítve). Feladták rám a steril köpenyt illetve kesztyűt majd körbeálltuk hárman a beteget: a doktornő, a műtőaszisztens (aki a szerszámokat adja kézbe) és én.
Az operáció ezen fázisában az altató orvos már javában olvas, leülve kicsi székén a beteg fejénél, néha egy-egy pillantást vetve a hatalmas monitorokra, amik a beteg státuszáról adnak információt (pulzus, vérnyomás, szaturáció, EEG, EKG stb.). A műtét kezdetén a sebész bevezette a szerszámokat a hasüregbe, majd nekem kellett tartani az egyik fogót (amellyel a beteg epehólyagját tartottam) és a kamerát, mely segítségével látott az orvosnő a hasüregben. Az elején nagyon fura érzés volt, hisz nem a kezemet, hanem a képernyőt kellett figyelnem, ámbár hasonlított egy kicsit a videójátékokra kivéve, hogy ez operáció volt és egy élő beteg, belülről.
Nem megyek bele a műtét további részleteibe, de nem volt izgalom mentes az biztos, és közben észre sem vettem, hogy másfél órát áltam mozdulatlanul, amire nem igazán vagyok képes normális körülmények között.
Műtét után megkönnyebbülve téptem le magamról a steril köpenyt, majd 15 percen belül már a szabad levegőn lehettem, aznap le nem vakarhatta senki a mosolyt az arcomról.
...
 Nagyon tetszett az egész sebészeten eltöltött időm (két hét) és bár nem választanám ezt a szakmát még most sem, jelentősen megváltozott a sebészekhez való hozzáállásom.

18. Sebészeti blokkgyakorlat

Amennyire laza és szórakozással teli volt az első öt hetem, annyira zsúfoltnak és komolynak ígérkezett a következő négy. Keddtől megkezdődött a gyakorlati oktatás; nekem a Debreceni Sebészeti Intézet Általános sebészeti osztályán kellett jelentkeznem reggel 7:30 kor, Garami doktorúrnál. 7 órára mentem minden reggel, hiszen az osztályon már beöltözve kellett lenni. Meg kell jegyeznem, hogy az otthoni korházakkal ellentétben, itt adtak nekünk zöld nadrágot és felsőt valamint fehér köpenyt is, melyeket minden hét elején lecserélnek.
A gyakorlat első fele reggelenként a betegek megvizsgálása, megtapogatása, főleg azoké akik műtétre mennek aznap. Az általános sebészeti osztályon legtöbb beteg melltumoros vagy strúmás (pajzsmirigy megnagyobbodás), de előfordul más tumoros vagy bélelzárodásos beteg is.
Minden egyes diáknak megvan a saját kis orvosa akinek az élő árnyéka lehet. Nem általánosíthatok, de az én orvosom nagyon kedves volt, folyamatosan kérdezgetett, magyarázott és minden tumort külön megtapogattatott velem is.
Betegvizsgálat után a műtétek következtek. Megkérdezte a doktorom, hogy mi van a lábammal, bírok-e állni, merthogy ha szeretném nyugodtan aszisztálhatok neki, csak szóljak előre, másképp hív valaki hatodéves diákot. Megnyugtattam, hogy én nem a sebészi pályát szeretném folytatni és tökéletesen megfelel már az is, ha csak végignézhetek egy-két műtétet.
Nem tudom otthon mennyire gyakran visznek be műtétre (esetleg megírhatná valaki otthonról), de itt minden nap bemehettem. Talán a legemlékezetesebb mégis az első alkalom volt, merthogy én még műtéten sosem voltam, amin az évfolyamtársaim felettébb csodálkoztak.
Nem kellett bemosakodni, csak épp a cipőt átcserélni valamint sapkát és maszkot tenni, mely mind megtalálható volt temérdek számra az öltözőben. Begurították a beteget majd nemsokkal később már aludt is. Intubálták aztán megérkezett a doktor úr és az általa kiszemelt hatodéves diák is.Voltam én már betegként is műtőteremben, de elmondhatom, hogy a doktori oldalról sokkal kellemesebb végigülni, mégha nagy részét a páciens át is alussza
Nagyon rövid műtét volt, összesen egy órát tartott egy melldaganat eltávolítás, természetesen az őrszemnyirokcsomóval együtt.
Műtét után a szakrendelőben dekkoltam, bár sokat nem unatkoztam hiszen egymás után jöttek a betegek. Mivel az én orvosom mell onkológus, ezért szinte kizárólag csak melldaganatos és melldaganat gyanús esetek voltak, melyeknél én is megtapogathattam minden kicsi göböt és kötegek, ami kórosnak volt tekinthető. Napi 20-30 mellet vizsgálhattam át ami nem olyan kellemes, ahogy az hangzik, annak ellenére, hogy fiatal beteg is gyakran előfordult.
Így ment ez első három nap, majd a negyedik napon már aszisztálnom is kellett, hatodéves diákhiány lévén, de erről majd a következőben.

17. A zene az kell

Az elkövetkező hét nagyon hamar elrepült. Kicsit elegem lett a kocsmázásokból és az alkoholizálásból. Igyekeztem bejárni minden órára, és több este is, az ivás és a városi szórakozás helyett a zongorázást választottam az ÉTK épületében. Este 7-től szokott üres lenni a 2. előadóterem, ahol egy nagyon lehangolódott, megviselt zongorát kinóztam esténként, hogy kedvemre daloljon. Bár a hangok félrecsúszottak voltak, a billentyűk néha működtek néha nem, mégis minden alkalom nagy élvezetet nyújtott számomra. Néha egy-egy diák kukucskált be kiváncsian az ajtón, de legtöbbször órákig ültem egyedül a hatalmas előadóteremben ami nagyon kedvemre volt.
Hévégére sikerült feltöltődnöm és mivel szombatra a csoporttársak egy rendhagyó programot terveztek be én is velük tartottam. Tábortüzes, szalonnasütős, gitározós est került megszervezésre, ami az én szívemhez nagyon közel áll.
Este 8 fele, sötétedés után indultunk útnak keresni egy ideális helyet az egyetemi campus körül. Mivel majdnem minden irányba erdő volt, nagyon hamar találtunk egy helyet, egy pici tisztáson: egy kővel kirakott tábortűzhely három oldalán széles fapaddal körülvéve. Kicsit szokatlan volt, hogy mindenki ilyen bátran vágtat át a sötét erdőn, Tusnádfürdőn azért ez nem így megy.
Viszonylag rövid időn belül sikerült tüzet csiholni, bár utólag mindenki egyetértett azon, hogy világosban mégiscsak hamarabb ment volna. Kipakoltuk a kaját, mindenki felszurdálta gallyakra amit szeretett volna enni és körbevettük a tüzet. Életemben először volt alkalmam megkóstolni a mályvacukrot, de nem ízlett. A szalonna viszont nagyon finom volt és természetesen volt sör, bor és pálinka is, hogy gondoskodjon a kedélyről.
Egyértelműen ez volt az egyik leghangulatosabb est, amit itt tölthettem. Miután mindenki jól lakott és már csak az üvegeket kocoktatták elővettük a gitárt. Ketten tudtunk gitározni és én kezdtem a koncertezést. A tipikus Illés, Omega, Lgt, Tankcsapda stb. számokat játszottam amiknek nem nagyon tudták fejből a szövegét, de a modern kor gitárestjén mindenki az okos telefonján internetről nézi a szöveget és énekel. Ilyenfélén az idővel előre haladva egyre hangosabban, lassan szinte teli torokból énekelt mindenki. Az egyik csoporttársam vette át a gitár és szomorúan kellett tapasztalnom, hogy Rihanna és Justin Bieber szövegeihez senkinek sem kelett az okostelefonját elővenni. Még ennél is meglepőbb volt, hogy itt sok ember van, aki szereti Justin Biebert, nem azért mert annyira rossz, hanem mert tetszik neki a zenéje; ennél a megvilágosodásnál úgy éreztem mindjárt elszaladok, bele a nagy sötét erdőbe, ami körülvett.
Szerencsére a gitár is elfáradt a sok tépés, húzás-nyúzás folytán és kis idő múlva az egyik húrja megadta magát. Mivel már többen kezdtek elfeküdni a padokon és a földön, úgy döntöttünk, hogy ideje nyugovóra térni.
Spiccesen, de letörölhetetlen vigyorral érkeztem vissza a bentlakásba, és nem sokkal később, ahogy párnát ért a fejem már aludtam is.

16. Bejárhatod kétszer a világot...

A pesti kiruccanásnak már az eleje izgalommal teli volt, hiszen, jószokásom szerint, nem hagytam túl sok időt magamnak, hogy elérjem a vonatot. Bár kívülről teljesen nyugodtnak látszhattam utitársam, Anna, számára, amikor az állomás fele a villamos a pirosnál megállt és a mi vonatunk 4 perc múlva idult volna, bennem is urrá lett egy enyhe nyugtalanság. Szerencsére Anna a jegyeket online már megvette, így az állomáson már egyenesen a vonat felé lehetett ,,szaladni". Elértük végülis a vonatot, bár ahogy felszálltunk, már indult is, mintha csak ránk várt volna.

Az út nem volt olyan hosszú, bár csak délután indultunk, így besötétedett mire megérkeztünk. Az állomáson már várt rám a testvérem, átvette a táskámat és közölte, hogy ma este már nem megyünk vissza a bentlakásba hanem egyenesen a Margit sziget felé vesszük az irányt. Anna és a barátja, aki szintén az állomáson várakozott, nem tartott velünk, az állomásról kijőve röviden elbúcsuztunk, aztán mindenki ment a maga kis esti programja fele. 

Endre munkatársaival találkoztunk még a villamos megálloban, majd együtt mentünk át a Margit szigetre, egy félreeső helyet keresve, ahol elfogyaszthattuk az erasmusos mindennapi betevőt.

Rengeteg alkalommal voltam már Pesten, de mindig elkáprásztat a fénykavalkád, a Szabadság híd kivilágított körvonala, az éjszakai nyüzsgés, mintha egy sivatagi városban lennénk, ahol az emberek nappal nem mernek a hőség miatt kimenni otthonaikból és éjszaka lepik el az utcákat. Buszok, villamosok, nagy tömegek, zaj-zene: mindenfele csupa élet; sosem tudnék ilyen városban élni hosszú ideig, de aki a folytonos pezsgést szereti, annak nem kell Németorászig, Ausztriáig mennie.

Elég csöves helyre telepedtünk le, bár egészen a Duna parton voltunk, és a látvány páratlan volt. A társaság kiegészült még egy tokos lánnyal is (térítéses oktatásos, vagyis fizetős helyen lévő), aki Izraelből keveredett Budapestre immár három éve. Félig angolul ment ismét a beszélgetés ami nekem már nagyonis ismerős volt :)

Miután kicsit bemelegedtünk egy közeli szórakozóhelyre indultunk el, ahol sajnálatos módon pangás volt, így a többiek elmentek a Morrison's-ba, de ketten a tesómmal egyet értettünk azon, hogy még holnap is van nap, és mára az ismerkedésből elég volt.

A másnap elvárásaimat messze felülmúlta. Először is kiprobáltuk a BKV által nem rég bevezetett hajójáratot, amivel szinte az egész várost megnézhettünk a Dunáról. Ezután a planetáriumba mentünk, ahol én negyedikes korom óta nem voltam. Bár a programok inkább fiataloknak szóltak, nagyon jól éreztük magunkat, megcsodálva, mint minden kisgyerek, a kivetített csillagképeket, a Jupiter minden holdját és a Szaturnusz gyűrűit. Délután Sucuékkal találkoztunk egy hangulatos kis kocsmában, ahol pizzáztunk is, de megittunk egy pár barna sörös zsiráfot is. 

Egy nagyon kellemes baráti beszélgetés után tovább indultunk a Budapest Parkba, ahol Brains koncert volt. Bár én, nem ismervén az együttest a Zöld Pardonba szerettem volna menni, Magashegyi Underground koncertre, de Endre tanácsára hallgatva mégis a Parkba mentünk. Nem is bántam meg, hisz nagyon tetszett a Brains, fergeteges bulit csináltak a nagyon változatos és sok stílust felölelő zenéjükkel. Búcsuzóul még tüzijáték is volt, ami után még néhány jó hosszú óráig szólt a zene, és ment a szórakozás. Egészen fesztivál hangulat volt, hiszen egy hatalmas szabadtéri hely volt, ahol éppen csak rengetegen voltak, sok kis féreeső hellyel, több féle zenével. Bár megint nem ültünk nagyon későig, nekem kellemesen telt az est. 

Vasárnapra már csak a pihenés marad valamint lelátogatás Dunaújvárosra, a nagymamámhoz, evés, ivás, döglés a nagymama hotelben.

Hétfő hajnalban indultam vissza, egy taxi, egy távolsági busz, egy metro, egy vonat és egy villamossal később 5 perces késéssel már az első gyakorlati órámon lehettem, Debrecenben. 

15. Az egyetemről és nem csak (Tamásnak)

Annyit írok a bulikról meg a mindennapi ivászatokról, hogy azt lehetne hinni, emellett nemigen járok egyetemre. Nos részben ez annak tudható be, hogy nagyon kevés órám van, pontosabban kb napi 3, bár ez aránytalanul van elosztva, így például a keddem szabad.

A tanév itt nagyon kusza: öt hét tanulást négy hét gyakorlat követ, ami napi 6 óra tevékenységet jelent két különböző klinikán (egy sebészetin és egy belgyógyászatin). Ezek után egy hét vizsgaidőszak következik, majd újabb öt hét tanulás (un. szorgalmi időszak), amit két hét vizsgázás követ.

Többen kérdezték, hogy milyenek a tanárok valamint, hogy az otthoni tudásom a többiekéhez képest milyen. Mivel nagyjából minden előadást más tanár tart ezért ezek elég változatosak szoktak lenni: vannak nagyon jók is, de unalmasak úgyszint.
Legtipikusabb és leguntatóbb az a kurzus, ahol a tanár felolvassa közömbös hangon, hadarva a saját powerpointos bemutatóját szóról szóra, szerencsére ez nem olyan gyakori. Legérdekesebb talán egy traumatológia előadás volt, amin rövid teória után három laparoszkópos műtétet nézhettünk végig felvételről, de fordult ez már elő urológián is.

Minden gyakorlati órán mutatnak be betegeket, akiket mi is kikérdezhetünk, meghallgathatunk, megtapogathatunk ami szintén nagyon tetszik.

Egyelőre úgy tűnik az otthoni oktatás itt is kiválóan megállja a helyét, bár talán otthon több az elméleti, itt meg a gyakorlati rész. Egy másik, idegesítő különbség, hogy itt mindent rövidítenek: betegségeket, intézményeket, tüneteket: Isten ments, hogy egy ötbetűs szót kiírjanak ha már három betűvel le lehet rövidíteni.
Újan felfedezett harmadrendű unokatesóm (Kincső), aki mellesleg évfolyamtársam is, körbevitt ma a városban, talán vele tudok egyelőre a legjobban elbeszélgetni az itteniek közül. Több érdekes helyet is megmutatott, de mind közül a legjobban egy keleties hanglatú teaház tetszett, melyben el is fogyasztottunk egy-egy nagyon exotikus, és nagyon erős fekete teát. Este a csoporttársaimmal mentünk ki a Bárka nevű sörözőbe, de nem ültem sokáig, mivel már a holnapi utázasra tartogattam az energiámat: ezen a hétvégén terveztem a testvérem meglátogatását, Pesten.