Amilyen jó napokat töltöttem Szatmáron, olyan rossz napok következtek ezután. Már vasárnap fájt a torkom, de a hét elején egészen ledöntött a lábamról valami hűlés. Lázas voltam, fáradt és nem akartam egy tappotat sem mozudulni az ágyból; sajnos az órai jelenlét miatt, ezt nem tehettem meg.
A kínzó fáradsággal egész nap viaskodtam, és másnapra az egész mit sem javult. Bár kedden nem volt órám, számos ügyintézést kellett volna végezni, hiszen a Neptun rendszer az erasmusos diákok számára inkább megnehezíti, mint megkönnyítené az egyetemi életet. Kajám sem volt már így egy bevásárlás is dukált, bár gondoltam szobatársaim besegítenek ily nehéz időkben.
Sajnos csalódnom kellett lett szobatársamban, mivel ahelyett, hogy elment volna helyettem boltba, megkért, hogy ha megyek vegyek neki is pár dolgot. Nem javított a dolgon az sem, hogy éjszaka rám szólt, ne köhögjek annyit, mert nem tud aludni, inkább menjek ki a tanulóba és köhögjem ki magam ott; köcsög.
Hakinak a hét elején sajnos nagyon sok orája van, így csak esténként láttam őt, de amikor megérkezett mindig megkérdezte, hogy vagyok, s mindezt annyira nyájasan, hogy már szinte hazudni akartam, hogy jobban.
Morálomat Haki kedvességén kívül a Géza-kolbász tartotta bennem. Egyik csoporttársam hétvégén hazalátogatván megemlítette a szüleinek, hogy került egy erdélyi erasmusos évfolyamtársa. Szülei első kérdése az volt, hogy ,,Kolbásza van-e, mert ha nem, mi küldünk? ". És valóban, kedden Géza egy hatalmas, 35 centimeteres, vastag és nagyon finom házikolbásszal lepett meg. Ez a példátlan kedvesség nagyon feldobott, és szerdán már büszkén válaszolhattam Hakinak, hogy ténleg jobban érzem magam.
No comments:
Post a Comment